Tag Archives: heart opening

Open the heart for gratefulness

 

For a 12 minutes upper back mobilizing/heart opening practice check in to my YOUTUBE channel. Enjoy!

 

Gratefulness

Recently I noticed that at the end of my practice when I scan through my body I am not only relaxing the certain body parts but I started to have conversation with them. I started to say thank you for them being as they are. I started to see them as they are and being grateful for what I have and to learn how cruel I was with myself for years and years. Basically I was my worst enemy: I criticised, I compared myself. I always felt I have to do more and more to deserve anyone’s attention, love. This self-unacceptance was so natural for me and so deeply engraved within, I did not even realize what I was doing. I had to look into some mirrors to see it.

I am lying on the floor. I am in savasana. Corps pose. A reminder of the fact where we are all heading. I surrender. I listen my breath. Scanning through my body. My alive body.

Instead of wanting to hide it, to change the colour of it, I am grateful to have a thick, long, healthy hair which reminds me to my dad.

Instead of wanting to change the size of it, I say thank you for my nose it works properly and I have something with me all the time reminds me to my mom whenever I look into a mirror.

Instead of wanting to change or erase them, I am grateful for all of the wrinkles, lines, asymmetry on my face. They are the storytellers of all the sweet and hurtful moments of my 44 years.

I say thank you for the discomfort in my throat teaching me to say ‘yes’ when I mean ‘yes’ and ‘no’ when I mean ‘no’.

I am grateful for the pain in my shoulders reminding me whenever I start to carry far too much weight, responsibilities again.

I say thank you for the stiffness in my upper back making clear the smile on my face is not always real yet.

For my lover back pain for offering me the direction and the speed of a more aware life.
For the knee pain making it clear the direction of my life is not always the right one.

I am lying on the floor. Giving space to the moment as it is. To myself in the moment as I am.

I am in savasana. THE END pose. Every end has the seed of a new beginning. I surrender to the new the next moment will bring to me, to the lesson, that “perhaps there is no mistake […]. Perhaps the story the mind has constructed about life is just that, a story, and you are here, whole, prior to all stories. […] Just become more and more real, more and more human, more and more conscious, less and less perfect. More self-aware and willing to feel. […] And to feel more. And more. […] To sometimes not know what the next step is. […] Discovering who we really are. With each day we begin meeting with ourselves more deeply. […] Treat ourselves like the […] most fascinating and beloved creatures.” (Jeff Foster – The joy of true mediation, New Sarum Press, 2019)

Savasana. There is nothing within me but gratefulness, peace and space for growing into the next moment.

 


(A magyar valtozat meg mindig csupan ekezetek nelkul olvashato.)


 

Hála

Azt fedeztem fel, hogy ujabban a joga gyakorlas vegen, mikor gondolatban vegiglatogatom az osszes testreszem, nem csak ellazitom oket, de egyfajta parbeszedben talalom magam veluk: koszonetet mondva nekik hogy vannak ugy, ahogy. Elkezdtem felfedezni es halas lenni azert, amim van, es megerteni azt, mennyire konyortelen voltam magammmal hosszu eveken keresztul. Tulajdonkeppen en voltam onmagam legadazabb ellensege: kritizaltam, hasonlitottam magam midenhez es mindenkihez aminek a vegen mindig ott volt a kovetkeztetes, meg tobbet es tobbet kell tennem, hogy kierdemeljem masok figyelmet, szeretetet. Ez az ‘onelnemfogadas’ olyan termeszetesen letezett bennem, olyan melyen gyokerezett, hogy eszre se vettem, mit csinalok magammal. Bele kellett neznem par tukorbe, hogy feltunjon.

Fekszem a foldon. Savasana pozban. Halott poz. Emlekezteto, merre tartunk mindannyian, barhol allomasozunk is most az eletben. Nincs bennem akaras. Csak letezem. Hallgatom a lelegzetem. Vegiglatogatom testem zugait. Elo, letezo, lukteto testem.

Es ahelyett, hogy el akarnam rejteni, vagy meg akarnam valtoztatni a szinet, halat erzek hogy dus, hosszu, egeszseges hajjal aldott meg az eg, ami apura emlekeztet.

A merete miatti elegedetlenseg helyett halas vagyok az orromnak, hogy mukodik, s hogy van valamim, ami mindig emlekzetet anyura, barhanyszor a tukorbe nezek.

Ahelyett hogy kisimittatnam, vagy leradiroztatnam arcomrol a rancokat, foltokat, helyreigazittatnam annak asszimmetriajat, orulok hogy leteznek nekem, elmult 44 even minden edes es bus pillanatanak hirmondoikent.

Meghajtom fejem es megkoszonom a torkomban volt gombocoknak, hogy tanitottak ‘igen’-t mondani, amikor annak volt ideje, es ‘nem’-et, mikor annak.

Meghajtom fejem es megkoszonom a fajdalmat a vallamban, mi mindig ott volt, ha figyelmeztetni kellett, ujra tobb sulyt, felelosseget vettem rajuk.

Meghajtom fejem es megkoszonom a lapockaim kozti bedermedt erzest, mi emlekzetet, a mosoly az arcomon neha meg nem kepes a szivem legmelyerol erkezni.

Meghajtom fejem es megkoszonom a fajdalmat a derekamban, hogy utiranyt mutat es lassitasra invital ha annak van ideje.

Meghajtom fejem es megkoszonom a terdeimnek, hogy neha megallasra kenyszeritettek, idot engedve atgondolni, merre legyen a kovetkezo lepes.

Fekszem a foldon. Hagyva a pillanatot alakulni, ahogy alakul. Hagyva magam letezni a pillanatban, ahogy letezem.

Fekszem a foldon savasana pozban. A VEGE poz. Minden vegben ott az uj kezdet apro magja. Megadom magam az ujnak, amitol a kovetkezo pillanat terhes, a megertesnek, hogy “talan nincs is itt hiba […]. Hogy talan a tortenet, amit az elme krealt az eletet illetoen, ennyi csupan: egy tortenet. Hogy a valosag pusztan annyi, hogy letezem a magam teljessegeben, minden tortenetet megelozoen.” Hagyom magam tanulni a lecket, “igazibbnak es igazibbnak lenni, emberebbnek, kevesbe tokeletesnek. Hagyom magam erezni a bennem zakatolo eletet. Hagyom magam erezni. Hagyom erezni. Hagyom… erezni. […] Hagyom neha nem tudni, mi a kovetkez lepes. […] Felfedezni, ki is vagyok valojaban. Hagyni magam napra nap ujra talalkozni az eppen valodi enemmel. […] Ugy banni magammal, mint a legvarazslatosabb, legszeretnivalobb lennyel.” (Jeff Foster – The joy of true mediation, New Sarum Press, 2019)

Savasana. Nincs mas bennem csak hala, beke, es vegtelen hely a csirazo jovonek.