So THANK YOU MY MIND! “So long, and thanks for all the fishes!”

Online yoga practice for warm up the whole body
For the whole WARM UP yoga practice click here: YOUTUBE WARM UP

So THANK YOU MY MIND! “So long, and thanks for all the fishes!

This is my first video since I am back to Guatemala. I left behind my 14 years long life in London.

Many people said I am brave to make a decision like this. I do not think I call bravery to follow a very intense call. You just do it because you can not do anything else. Because you feel if you do not follow this voice you are not true to yourself. You are not living YOUR OWN life.

What bravery is?

Still in London I woke up several times in the middle of the night and questioned myself “What on earth are you doing? It has no sense! You have a safe, comfortable life here. You worked very hard to have all you have now. You are insane!”. No assurance arrived from the darkness. My only company was my super fast heartbeat and the moon.

Later, already in the jungle, exactly the same happened. I opened my eyes for the morning, looked around from the top of my bunk bed – five strangers sleeping all around me in a wooden cabin – and had no clue ‘What the heck I am doing here?! I should be in Triyoga now and teach the class for all those amazing people – some of them even changed their shift just to be able to come to my classes.’

In the morning I was sitting next to the river and was battling with my thoughts. And at one point I realized: I AM SITTING NEXT TO THAT RIVER I WANTED TO SIT WHEN I WAS IN LONDON. I AM HERE NOW. I AM LIVING MY DREAM! WHY DO I RUIN MY DREAM WITH ENDLESS WORRYING? That was the moment I realized: I was tricked! MY MIND created this whole story of regret, fear in my head. And in that moment I decided to step back and WATCH my mind. Just watched as it is debating with itself – but I was not involved any more.

And I have to admit – I have found it very entertaining. I started to smile. I was in my own theatre. I started to laugh and realised, felt the lightness of the fact: IT IS MY CHOICE to enjoy what is around me NOW or to destroy the beauty of THIS moment through my fears.

I was reading one of my (recently) favorite book (Jeff Foster: The joy of true meditation; New Sarum Press 2019) and I bumped into this sentence: “Thank you, mind, for your suggestions, your imagined futures, your fears. But I will not be your slave any longer.”
So THANK YOU MY MIND! “So long, and thanks for all the fishes!” (The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy)


(Elore is elnezest, a magyar valtozat egyelore ekezetek nelkul lesz elerheto.)


Szoval: KOSZONOM ELMEM!  Most kicsit “viszlat es koszi a halakat

Ez az elso videom, miota visszajottem Guatemalaba, tizennegy evnyi londoni eletet hagyva magam mogott.

Sokan mondtak, micsoda batorsag ilyen dontest hozni! De vajon valoban batorsag az, mikor nem teszel mast, csak engedelmeskedsz egy ki tudja honnan erkezo, mindennel erosebb hivasnak? Amikor azert teszel valamit, mert nem tudsz mast tenni?! Mert erzed, ha nem koveted a hivast, nem a SAJAT ELETED eled.

Hogy mi a batorsag?!…

Meg Londonban, nem egy ejjel riadtam fel az ej kozepen a megkerulhetetlen kerdessel osszezarva: “Mi az eget csinalok tulajdonkeppen? Ennek semmi ertelme! Itt egy kenyelmes, biztonsagos elet. Rengeteget dolgoztam, hogy elerjek oda, ahol vagyok. Ez siman elmebetegseg!” Nem erkezett nyugtato haton lapogatas. Csak az ures sotet takart be, mig hallgattam zakatolo szivem, es neztem a hold kifejezestelenul bamulo arcat.

Kesobb, mar Guatemalaban sem volt jobb a helyzet. Elso reggel (meg a masodikon, harmadikon…) mikor a dzsungel kozepen egy osszetakolt faviskoban kinyitottam a szemem, ertetlenul pislogtam az emeletes agyam tetetjerol, hallgatva a korottem szuszogo idegenek egyenletes legzeset, hogy ‘Mi az atyaeget keresek en itt, ahelyett, hogy epp a Triyogaban tartanam az oraim azoknak az embereknek, akik meg arra is kepesek voltak, hogy beosztas cseret kerjenek a munkahelyen csak azert, hogy reszt vehessenek az oramon.’

Egyik ilyen aggodalomtol zsufolt reggelen a folyo partjan ucsorogve az jutott eszembe, hogy MOST EPPEN ANNAK A FOLYONAK A PARTJAN ULOK, AHOL AKKOR AKARTAM ULNI, AMIKOR LONDONBAN VOLTAM. HOGY ITT VAGYOK. EPP AZ ALMOMAT ELEM. MIERT IS ZUZOM PORRA AZT VEGTELEN AGGODALMASKODASSAL?! Ez volt az a pillanat, amikor vilagosan lattam: jol at vagyok verve! A SAJAT AGYAM altal, mert o gyartotta ezt az egesz megbanos, felos tortenetet. Es abban a pillanatban ugy hataroztam, ok, lassuk a medvet!, es picit visszalepve elkezdtem FIGYELNI  sajat gondolataimat. Csak figyeltem a szaguldo gondolatokat, mintha fout mellett a forgalmat, de nem ultem be egy autoba se.

Es be kell vallanom, tulajdonkeppen jol elszorakoztattam magam. Arra lettem figyelmes, hogy mosolygok. A sajat szinhazam neztem. Mikor a teny konnyedseget megereztem, hogy AZ EN VALASZTASOM hogy elvezem ami ITT ES MOST van, vagy a felelmeimre gorcsolve tonkre teszem azt, egyszercsak elkezdtem nevetni.

A (jelenleg) egyik kedvenc konyvemben (Jeff Foster: The joy of true meditation; New Sarum Press 2019) botlottam ma a kovetkezo gondolatba: “Koszonom elmem a jovomre vonatkozo javaslataid, felelmeid. De nem leszek a rabszolgad tobbe.”

Szoval: KOSZONOM ELMEM!  Most kicsit “viszlat es koszi a halakat” (Galaxis utikalauz stopposoknak)